Lehet-e dinoszauruszokat klónozni?

Az egyik könyvesboltban láttam egy állványt tele olyan képeslapokkal, amelyek meglehetősen szokatlanok voltak. Az egyiken a következő felírat volt: „FIGYELEM! Óvatosan vegye kezébe.” A képeslap egy borostyánkőbe zárt rovart ábrázolt. Amikor kinyitottam a kártyát egy támadásba lendülő szörnyeteggel néztem szembe. A belső felírat pedig ez volt: „Élő dinoszauruszok!”

Pár évvel ezelőtt egy ilyen képeslap misztikus hatást tett a vásárlóra és eléggé érthetetlen volt. Ma azonban a „Jurassic Park” című thrillernek köszönhetően már érthető az üzenete. A film és a könyv egy kérdésorozatot indított el: „Valóban lehetséges? Kihalt állatok visszahozhatók az életbe eredeti állapotukban?”

Amikor a hírekben hallunk a klónozásról és arról, hogy egyre több emberjógi szervezet emeli fel hangját az ember klónozása ellen, azonnal valósnak tűnik a dimoszauruszok klónozása is! A „Jurassic Park” egy meggyőző képet tár elénk.

Ahhoz, hogy jobban megértsük a dinoszauruszklónozás kihívását és valósan mérjük fel a lehetőségeket, számba kell vegyük a művelet során lejátszandó kulcsfontosságú lépéseket. Minden lépés 100%-osan sikeres kell legyen.

1. Meg kell álllapítani a kihalt állat teljes DNS sorozatát.
2. Meg kell építeni a specifikus molekulákat a laboratoriumban.
3. A molekulákat a megfelelő sejt magjába kell beépíteni.
4. Létre kell hozni a megfelelő környezetet a fejlődéshez.

Mindegyik lépés egy nagy kihívás a tudósok számára.

Az első lépés esetében el kell mondjuk, hogy nagyon kicsi az esély a genetikai anyag visszaállítására a kihalt állatok esetében. A teljes sorozatra lenne szükség, de erre csak nagyon kis esélyünk van. A leghosszabb sorozat, amit egy borostyánkőbe zárt rovarnál találtak, alig egy pár száz egység hossznyi. Ezzel szemben az eredeti sorozat egy milliószor hoszabb volt.

A második lépés esetében meg kell jegyezzük, hogy még nagyon távol állunk attól, hogy előállítani és főleg ellenőrizni tudjunk egy teljes DNS struktúrát.

A harmadik lépés elvisz minket a maghoz. A sorozatot be kell építeni a sejtmagba. Ilyen műveleteket eddig csak élő és ismert sejtmagokkal végeztek. Azok nem a laboratóriumban voltak megalkotva. A sejt nem csak egy egyszerű tartály. A sejt tele van szerves anyagokkal és az mind kapcsolatban van a magban található DNS sorozattal.

Nem minden sejtet lehet klónozni. Nem minden sejt képes az önszaporításra. Csak bizonyos sejtek képesek erre. De ha még sikerül is beépíteni egy ilyen sejtet és elindítani a folyamatot, akkor sem biztos, hogy olyan állattal fogunk szembenézni amilyenre vártunk!

Nagyon sok ember ma úgy tudja, hogy a DNS molekulák önsokszorosítók, de ez egy leegyszerűsített tévtanítás. Az egyetlen élőanyag, ami eddigi ismereteink szerint önsokszorosító, az a sejt. A sejt, ha megvannak az alkotóelemei, akkor élő valóság. Alkotóelemei a sejt nélkül elpusztulnak.

Viszatérve a mi dinoszauruszunkhoz. A körülmények, amelyben ezek kifejlődnek ismét nagyon meghatározóak. A „lombik-bébi” kifejezés arra enged következtetni, hogy ezek lombikban fejlődnek ki. De ez tévedés. Az embriót nagyon hamar beültetik az anyaméhbe és ott fog tovább fejlődni, mert a körülmények annyira bonyolultak, hogy nem lehet őket laboratóriumi körülmények között előállítani.

Az eddig tárgyalt négy pont esetében a tudomány nagyon távol áll attól, hogy valamit is meg tudjon valósítani. A genetikában kétségnélkül nagy sikereket értek el, de ezek nagyon távol állnak Isten munkájától. Az ember itt is, mint annyisszor, a Bábel tornyát akarja újjáépíteni, mert számára kedvesebb az engedetlenség, mint az engedelmesség.

A cikket egy pár megengedett változtatással a „Biblical Creation Society” engedélyével közöljük. www.pages.org/bcs/