Cápák és ráják

Kétségtelen, vannak hasonlóságok, de valóban egy közös őstől származnak?

Az egyik úgy cirkál a vízben, mint egy lövedék, a másik lassú mozgás­sal, méltóságteljesen úszik, mint egy óriási madár. A cápák és a ráják könnyen felismer­hető tengeri cirkálók, amelyek rendszertanilag azonos csoporthoz tartoznak. A Chondrichthyes osztályba sorolják, mivel vázuk porcos, nem pedig csontos. (Görögül chondros-porc, ichthys-hal)

Hasonló fiziológiai (élettani) és biokémiai „sajátosságokkal” is rendelkeznek. Számos fajnál, a kicsinyek a nőstény testén belül kelnek ki a tojásokból, és élve ,,születnek meg”. (elevenszülők) Sajátos módszert használnak a karbamid visszatartására, hogy sós környezetükben fenntartsák testük vegyi anyagai­nak belső egyensúlyát.

Az evolucionista biológusok úgy tartják, hogy a tengeri élőlények e két faja egy közös őstől származik, amelynek megvoltak mindezek a tulajdonságaik, azonban számos különbség is jellemzi, ami továbbra is problémákat okoz ennek a nézőpontnak. A külsejükre jellemző feltűnő különbségek mellett, a cápák és a ráják különböző módon lélegez­nek, és más-más módon mozognak a vízben.

A cápák légzéskor vizet vesznek a szájukba, ez átmossa a kopoltyúkat, majd a kopoltyúnyílásokon keresztül kilövellik. Mivel a ráják többsége a mélyben lakik, a homokkal, iszappal, fövennyel telített vízben nem tud a cápákhoz hasonlóan lélegezni. A fejtetőn, a szemük mögött, egy-egy nyílás található, amelyen keresztül tiszta vizet vesznek fel, és ez eljuttatja a kopoltyúkig. A víz ezután a rája hasi oldalán levő kopoltyúnyílásokon át távozik.

A cápák és ráják közös ősének kérdése még bonyolultabbá válik, ha figyelembe vesszük fajon belüli változatosságukat (kb. 200-250 fajta cápát és 300-340 fajta ráját ismerünk). A cápák forma és méret szerint nagyon különbözhetnek, és mindenik sajátos módon alkalmazkodott környezetéhez és étrendjéhez. A víz felszínéhez közel élők, mint pl. a Mako és a Thresher cápák, nagyon áramvonalas, és erőteljes úszók, képesek gyors tonhalak vadászására. A tengerfenéken táplálkozó cápák testesek, jóval lanyhábbak, míg a kagylóevőknek durva, vastag, kövezet­szerű zúzófogaik vannak.

A ráják jellegzetes csoportjai a zsibbasztó ráják, fűrészhalak, vagy olyan változatos családok tagjai, amelyeknek vékony, ostorszerű farkuk tüskés (közönséges „mérges rája” néven ismertek). Egyesek pikkelyesek lehetnek, mint a cápák, vagy elevenszülők. A ráják teste lapított, lemezszerű, öt kopoltyúnyílással. Szájuk általá­ban hasi oldalukon helyezkedik el. Nagy melluszonyaikat szár­nyszerűen mozgatják. Farkuk általában hosszú és vékony, számos fajtánál egy vagy több éles, mérgező tüskével, amivel fájdalmas sebeket ejthetnek. A ráják szélessége 25 cm-től (az észak-nyugat atlanti fajtánál) 2 m-ig, hosszúsága 4 m-ig (az ausztráliai fajtánál) változhat. Egyes közönséges mérges ráják a víz mélyén élnek. Sekélyes zátonyokba részlegesen beletemetkezve hernyókkal, puhatestű állatokkal és más gerinctelenekkel táplálkoznak. Más fajtáik széles melluszonyaikkal kagylókat ásnak ki a homokból vagy az iszapból.

A Manta ráják a vízfelszínhez közel úsznak. A ráják közül ezek a legnagyobbak, és egy sajátos, ún. „csapkodó” mozgás jellemzi őket. Érdekességük, hogy teljesen kiugranak a vízből, valószínű azért, hogy eltávolítsák az élősködőket. Makroplanktonokon és kis haltömegeken áthaladva táplálkoznak. A zsákmányt oldalra fordulva, az előrenyúló feji uszonyaikkal legyezik széles szájukba.

Az egyik lenyűgöző fajtája a rájáknak, a zsibbasztó rája. Ennek nagy, páros elektromos szerve van a melluszonyai és a feje között, amellyel erőteljes sokkot képes adni. Ezt védekezésre, vagy az áldozat megölésére használja. Hihetetlenül összetett, különleges élőlény: képes áram kibocsátására idegimpulzus gerjesztésével, olyan jellegzetes sejteket aktiválva, amelyek elektro­mos áramot termelnek. A zsibbasztó ráják mélyben lakók, gerinctelenekkel és apró halak­kal táplálkoznak. Széles állkapcsukkal, valamint elektromosságukkal, ez a különlegesen lusta rája-fajta képes olyan mozgékony halakat megfogni, mint a lepényhal, angolna, la­zac vagy macskacápa.

Érdekes módon, az ókori görögök és rómaiak ennek a jellegzetes rájának az áramütését felhasználták lépbetegség kezelésére, krónikus fejfájásra és köszvényre. A „narcotic” szó (érzéstelenítő, kábító, altató), a zsibbasztó rája görög elnevezéséből, a „narke” szóból származik. 1981-ben Dél-Afrika partvidékén, egy eddig nem ismert mélyvízi rájafajta, a Hexatrygon bickelli felfedezése egy másik mérges rája család létezésére mutat rá. A mintapéldány sajátos, mélyvízi életmódhoz alkalmazkodó adottságokkal rendelkezik. Ennek az új fajtának a létezése még nagyobb bonyodalmat okoz azok szá­mára, akik evolúciós fejlődéssel magyarázzák a ráják kialakulását.

Mivel a ráják és cápák porcos halak, a vázuk általában nem azonos módon kövesedik meg, mint a csontos halaké. A megkövesedett fog- és pikkelymaradványokról szóló feljegyzésekből arra következtetnek, hogy a porcos halak ősei nem különböztek a mai porcos halaktól. Az evolucionista elmélet nem ad teljes képet a cápák és ráják fejlődéséről, sem a saját osztályukon belül, sem a tengeri evolúció szélesebb rendszerén belül. Úgy tartják, hogy a csontos és porcos halak egymástól függetlenül fejlődtek ki, „bár a fejlődési vonalak még felfedezésre várnak.”

A Chondrichthyes osztály tagjai közötti kapcsolat sincs teljesen tisztázva. A The New Encyclopaedia Britannica elismeri, hogy a cápák és ráják kapcsolata változóan értelmezhető: ,,Bár mindkét csoportnak sok közös jellemvonása van, pl. a porcos váz, a két csoport egymástól függetlenül fejlődött ki párhuzamos folyamatban.” Az evolucionisták gyakran alkalmazzák a párhuzamos kifejlődés gondolatát, hogy olyan hasonlóságokat tisztázzanak, amelyek más okokból nem követ­kezhettek be egy közös ős esetén. A magától érthető magyarázat – az ugyanazon Teremtő általi alkotás – „nem elismert.”

Elég nehéz elfogadni, hogy kiválasztás által, véletlenszerűen (a környezetek véletlen egymásutániságában), egy faj olyan jellegzetességeket fejlesszen ki, mint pl. a porcváz, vagy az elevenszülő képesség. Az a felfogás tehát, mely szerint az ilyen tulajdonságok függetlenül kifejlődhetnek a különböző fajokban, egy­más közti kapcsolat nélkül – a vak véletlenre támaszkodva –, nem csupán ésszerűt­len, hanem bizonyíték nélküli is. Az evolúcióban hívők ezt kétféle úton próbálják magyarázni: a közös jellemvonásokat arra használják, hogy „bizonyítsák” a közös leszármazást, de ha ez nem működik bizonyos okokból, mindig kéznél van a „párhuzamos evolúció”, amelyre kénytelenek visszatérni.

A másik elmélet, mely szerint a cápák és ráják közti hasonlatosságok egy közös őstől való származásukat támasztja alá, teljességében bizonyíték nélküli. Az ásatási feljegyzések sem mutattak rá egy átmeneti élőlény lé­tezésére. A kövületi bizonyítékokból arra következtethetünk, hogy a cápák és ráják min­dig cápák és ráják voltak. A lehetséges magyarázat, mely szerint teljesen, végleges formában, és különbözőeknek voltak megalkotva Isten által, sokkal ésszerűbbnek tűnik. Bár mi nem tudjuk biztosra, hogy hány fajta volt mindenikből kezdetben teremtve (lehet, csak nagyon kevés, de nagy változékonysági lehetőséggel mindenik fajon belül), de a bizonyítékok így is inkább a teremtést támasztják alá.

Paula Weston, Answers In Genesis, south-east Queensland, Australia

Creation, ISSN 0819-1530, Vol.24 No.4 September-November 2002

Az Answers In Genesis (Ausztrália) kreacionista magazin 2002. évi 4. számából engedéllyel átvett cikk